Hogyan tendereztessünk közterületen?
2010-02-23 12:30 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Egyelőre viszonylag ritka itthon a kizárólag közterületi tender, azonban néha mégis előfordul, s ilyenkor érdemes figyelembe venni a szegmens specialitásait. Összeszedtünk néhány tanácsot az OOHmediablog.hu szakértője segítségével.
Leginkább azon hirdetőknek érdemes kifejezetten közterületi tendert kiírniuk, amelyeknek viszonylag nagy az out-of-home költésük, és házon belül intézik a médiavásárlás jelentős részét vagy egészét. Bizonyos kérdéseket már az elején érdemes tisztázni.
Kiket hívjunk meg?
Alapvetően három csoportba sorolhatjuk a szóba jöhető cégeket:
1. médiaügynökségek
2. optimalizálók
3. plakátcégek, médiatulajdonosok
Mindegyik választásnak megvan az előnye és a hátránya is.
A legegyszerűbb megoldás a
médiaügynökség, mivel - ellentétben a kizárólag közterületen mozgó szereplőkkel - intermédia szemlélettel, összpiaci tapasztalattal rendelkezik. Viszont jelenleg a legtöbb médiaügynökség közterületi optimalizálóval dolgozik, tehát - ha közvetetten is - de a költésünk kezelése szakmai értelemben utóbbi csoportnál köt ki. Ennek az egyetlen hátránya az, hogy a túl sok csatornán átfutó információ jelentősen csökkenti a hatékonyságot és a gyorsaságot.
Amennyiben az ügyfélnek nincsenek konkrét elképzelései, a legjobb megoldás az
optimalizáló. Ezek a cégek felkészültek a közterületi szegmensből, és a kizárólag erre a médiatípusra szakosodott tapasztalatuk számos kellemetlenségtől kímélheti meg az ügyfeleket. Arra viszont mindenképpen érdemes figyelni, hogy optimalizálók ne árazzák túl a szolgáltatásaikat. Elviekben szaktudásuk lényege, hogy optimális kampányt állítsanak össze, ám a jelen piaci szerkezetben gyakran csak kereskednek a felületekkel.
Van olyan helyzet, amikor érdemes lehet közvetlenül
plakátcéggel,
médiatulajdonossal dolgozni. A direkt kapcsolat révén kiiktatódnak a köztes szereplők, ami költségmegtakarításhoz vezethet. Ez azonban csak valóban egyszerű és hagyományos, előre meghatározott kampányaktivitásoknál igazán kifizetődő. Felmerül a kérdés, hogy az adott tulajdonos egymaga képes-e a komplexebb hirdetői igényt kiszolgálni? Miközben árban versenyképes lehet egy ilyen megoldás, a jelen piaci realitások között azt látjuk, hogy a szakemberek egy jelentős része elszivárgott a médiatulajdonosoktól, és a cégek közötti személyes és üzleti ellentétek nehézkessé teszik az egymástól való vásárlást, olyan esetekben is, amikor a hirdető érdeke azt kívánná.
Összességében akkor érdemes médiaügynökséget választanunk, ha nem kizárólag közterületi médiában gondolkodunk. Optimalizálót, ha a közterületi média több szegmensét is fel kívánjuk használni, míg médiatulajdonosokat abban az esetben, ha konkrét elképzelésünk van a közterületi megjelenést illetően (például 250 db óriásplakát 4-szer egy évben, fix felületeken, és más közterületi médiában nem gondolkodunk).
Semmiképp sem érdemes mind a három csoportot meghívni, mert a médiaügynökségek optimalizálóval dolgoznak, a médiatulajdonosoknak pedig nem lesz érdekük, hogy kiszolgálják az optimalizálókat, ha maguk is meg vannak hívva a tenderre. Valamennyi csoport meghívásával valójában a tender kiírója saját maga ellen dolgozik.
következő oldal >>