MEME: 16 százalékkal csökkent a tévés piac
2010-03-12 10:25 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Rádiós adatok viszont nincsenek tavalyra vonatkozóan. A rádiós szekció egyelőre csak két tagból áll.
Csökkenő tévés piac, erősödő tematikusok
Nyilvánosságra hozta a tavalyi televíziós reklámbevételeket a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME). Eszerint a 44 adatközlő csatorna 2009-ban 59 954 millió forintos bevételt produkált, ami 16 százalékos esést jelent 2008-hoz képest. Idén először megtudhattuk, hogy ebből 48 105 millió forintot söpörtek be az országos, földi sugárzású tévék, míg 11 849 millió forintot tett ki a többi csatorna bevétele.
Egy másik bontás szerint 57 452 millió forint származott szpotbevételekből, és 2 502 millió forint egyéb, jellemzően szponzorációs bevételekből. A reklámtortába nem számít bele ugyanakkor a merchandising,az emelt díjas SMS és a többi értéknövelt szolgáltatás sem.
Az adatokat viszgálva azt látjuk, hogy a földi sugárzásúak bevételei 20,85 százalékkal csökkentek, míg a többi csatornáé 10,4 százalékkal nőtt. Ehhez azonban fontos hozzátenni, hogy tavaly előtt mindössze 29 bevalló volt, 2009-ben viszont már 44, így a növekedés a tematikus szektorban inkább ebből ered.
Málnay B. Levente, a MEME elnöke hozzátette: ugyan senki nem tudott tavaly 10 százalékos ugrást produkálni, de a bevallók számának bővülése már magában jelzi a szektor tévés piacon belüli súlynövekedését. Hiszen idén jóval többen adták meg adataikat, azaz rendelkeztek "vállalható" eredményekkel a reklámpiacon.
Olyan összehasonlítás nem áll rendelkezésre, amely a tavaly és idén is adatközlő tévékre szűkítené az éves összevetést, mivel az Ernst & Young minden évben, miután közvetlenül a MEME-tagoktól összegyűjtötte az adatokat (melyeket a többi tag nem láthat), megsemmisíti azokat, miután összeállt az összpiaci érték.
Ez tehát módszertani gátat jelent bizonyos szempontból, így az évek összevetésével óvatosan kell bánni. Ha a bevallók számának változását, mint tényezőt kivesszük, akkor azt látjuk, hogy a 2005-ös, azaz az első közlési év szintjére esett vissza a tévés piac.
Nem voltak rádiós adatok
Ezzel együtt a MEME adott módszertan mellett mind aktívabban adatközlő tévés szekciója egyelőre "érettebb állapotban" van, mint a rádiós, jegyezte meg Málnay B. Levente, arra adott válaszában, hogy a rádióktól miért nem lehet viszonylag széles körű adatokat bekérni.
Persze az érthető valahol, hogy a tavalyi évre nehéz lett volna a megszűnt és csalódott korábbi szereplőktől, a Danubiustól és a Slágertől adatokat bekérni, ahogy a két új szereplő, a Class FM és a Neo FM is mással foglalkozott az elmúlt hónapok rohanásában, mint a MEME-tagság.
Az viszont már nehezen érthető, hogy miért csak két tagból áll jelenleg a rádiós szekció. Ennek most a Radió Café és a Magyar Rádió a tagjai, közölte kérdésünkre Málnay B. Levente. Ez annyiban érdekes, hogy a Magyar Rádió korábban afféle "renitens" volt, s a 2008-as adatokban nem is szerepelt, most viszont a sajtóeseménynek is a közrádió épülete adott helyet.
Az új rádiókkal és a többi szereplővel kapcsolatban a MEME vezetője reményét fejezte ki, hogy minél többen csatlakoznak idén az adatszolgáltatáshoz. Mint elmondta, "kb. három hét múlva lesz egy közgyűlés, ahol a két új országos rádió formálisan is csatlakozik". Ezzel kapcsolatban magukat az értintetteket is meg akartuk kérdezni. Pakots Zsolt, a Class FM vezére azt mondta, hogy "minden lehetséges", de konkrét döntés ezügyben még nincs. Kádár Tamást, a Neo FM-et üzemeltető FM1 vezetőjét ezidáig nem tudtuk elérni.
2009-es tévés adatszolgáltatók
A+, Animax, ATV, AXN, Cartoon Network, Comedy Central, Cool, Discovery Channel, DoQ, Duna TV, Film+, Film+2, Filmmúzeum, Fishing & Hunting, Hallmark Channel, Hálózat, Hír TV, Jetix/Disney Channel, m1 (Magyar Televízió), m2 (Magyar Televízió), MGM, Minimax, magyar MTV, National Geographic Channel, Poén, Reflektor, RTL Klub, Sorozat+, Spektrum, Sport1, Sport2, Sport Klub, Sport Klub+, Story TV, TV2, TV6, TV Deko, TV Paprika, Viasat 3, VIVA, Zone Europa, Zone Romantica, Zone Reality, Zone Club