Hódít a mobilvideó
2012-07-13 17:08 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Még mindig a tévében és számítógépeinken nézzük a legtöbb videótartalmat, de gyorsan jönnek fel a mobileszközök is.
A számítógépeken történő videózás immár ugyanannyira elterjedt, mint a tévézés, legalábbis a világ internetezőinek körében. A Nielsen 56 országra kiterjedő kutatása
szerint otthoni számítógépen a világhálót használók 84 százaléka néz videótartalmakat legalább havi rendszerességgel, tévékészülék segítségével pedig 83 százalékuk. 2010-ben még a tévé volt fölényben az internetezők körében is, a televízió akkor 90 százalékon állt, a számítógép pedig 86 százalékon.
A mobileszközök is egyre észrevehetőbbek a videózás terén, a világ internetezőinek immár többsége
(56%) legalább havonta egyszer, 28 százalék pedig naponta fogyaszt videótartalmakat mobileszközön. Ez a jelenség elsősorban Ázsia-Óceániában valamint a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló régióban erős, ahol 74 illetve 72 százalék azon válaszolók aránya, akik minimum havi rendszerességgel néznek mozgóképeket mobilon, de a napi szinten videózók aránya is csaknem 40 százalék.
Bár Észak-Amerikában még nem olyan elterjedt a mobilon történő videófogyasztás, mint a világ más térségeiben, itt érhető tetten a leggyorsabb növekedés. A havi használók aránya 38 százalékos, ez 8 százalékpontos emelkedés 2010-hez képest -
olvasható a Nielsen blogján.
"A mobil kényelmessége forradalmi változást hozott abban, ahogy az emberek a digitális tartalmakkal és egymással kapcsolatot létesítenek" - nyilatkozta Dounia Turril, a Nielsen Client Insights üzletágának Senior Vice Presidentje.
"Az okostelefonok terjedésével egyre több szórakoztató videótartalmat fogyasztunk készülékeinken, főleg a fejlődő piacokon, ahol sokan teljes egészében átugorják az otthoni internetet, s inkább a mindent-az-egyben élményt kínáló mobilokat választják" - tette hozzá.