Nincs többé Új Magyar Szó
2012-06-29 12:51 [MTI]
Anyagi nehézségei miatt felfüggesztette a nyomtatásban való megjelenését az Új Magyar Szó című romániai magyar napilap. A pénteken megjelent még nyomtatott számban a lap több publicistája elköszönt az olvasóktól.
A pénteki lapszámban közölt szűkszavú közlemény tudatja, hogy a Scripta Kiadó Rt. döntése értelmében az Új Magyar Szó romániai országos magyar napilap 2012. július 1-jétől szünetelteti nyomtatott változatának megjelentetését. A lapkiadó súlyos anyagi helyzete miatt kényszerült erre döntésre, amelyet ideiglenesnek tekint. A lap tartalma ezután az Új Magyar Szó internetes felületén, a maszol.ro portálon olvasható. A portál ezentúl napközben is folyamatosan frissül naprakész hírekkel, és a nyomtatott lapban megszokott rovatokkal, publicisztikákkal jelentkezik. Ágoston Hugó, a lap vezető publicistája vezércikkében azt írta: a lap munkatársai abban a meggyőződésben dolgoztak, hogy szükség van a közösségnek elkötelezett és a közösség "legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek elkötelezett" orgánumra. Időközben azt tapasztalták, nincsen nehéz dolguk, hiszen - amint a választási eredmények sora is igazolja - a közösség "együtt élt" az RMDSZ-szel. "Örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres ellenzékiség, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett" - fogalmazott visszatekintésében Ágoston Hugó. A vezető publicista azt is elismerte, hogy a lap szembement a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerülte az "olcsó nemzetieskedést", kímélet nélkül elítélte "az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat - Romániában és Magyarországon." A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben. A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét. A nyomtatott romániai magyar napilapok piacán már csak a kritikus hangvételű Krónika rendelkezik országos terjesztéssel.
Kapcsolódó cikkek:
További hírek:
|