A neten költik el a legtöbb pénzt a brit hirdetők
2012-04-24 10:36 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Az online szegmens hasította ki a legnagyobb szeletet a brit reklámtortából 2011-ben, a második helyre a tévé került, majd a sajtó, a DM levél, az apróhirdetés, az outdoor, az adatbázis, a rádió és a mozi következik
A reklámköltés 28 százaléka jutott az internetre, a televízió 26 százalékot vitt el, a sajtó 16, a levél 10, az apróhirdetés 7, a kültér 5, az adatbázis 3, a rádiós szintén 3, a mozi pedig 1 százalékát birtokolja a piacnak -
derül ki az IAB és a Warc adataiból.
Az összesített reklámköltés 2,7 százalékkal emelkedett meg, így 16,99 milliárd angol fontot
(mintegy 6200 milliárd forintot) ért el a piac. A növekedés nagy része az internetnek köszönhető, ez a szegmens 16,8 százalékkal erősödött. A Warc idénre 8,9 százalékos online megugrást jósol, elsősorban a londoni nyári olimpiai játékok hatására. A GroupM ezzel szemben 11, a ZenithOptimedia 9,5, az Enders Analysis 12,5 százalékot prognosztizál.
Az országos hirdetői szövetség vezetője, Tim Lefroy a napvilágot látott adatokkal kapcsolatban elmondta: "ezek az előrejelzések kifejezik a brit piac egészével, illetve a digitális gazdaság terén betöltött vezető szerepünkkel kapcsolatos bizalom megújulását." Hozzátette: "a tavalyi megugrás komolyabb növekedés előfutárának is tekinthető, ami jótékonyan hathat az ország GDP-jére is."
Tim Elkington, a digitális hirdetési szakmát tömörítő és képviselő Interactive Advertising Bureau (IAB) kutatási és stratégiai igazgatója kifejtette: "az online piac 2011-es növekedése jól példázza, milyen értékesnek tekintik a hirdetők az internetet, akár a saját oldalukon történő forgalom-generálásról, akár fizetett keresésekről vagy a mobil, közösségi és videós eszközökkel történő kapcsolatteremtésekről van szó."
Az interneten kívül a tévé és a rádió tudott számottevő mértékben, 2,3 illetve 1,9 százalékkal emelkedni, direkt levélre 1, outdoor eszközökre 0,7 százalékkal több pénz jutott tavaly, mint tavalyelőtt. Az adatbázisokra költött összeg 3,6 százalékkal csökkent, a mozi 5,5, a sajtó 5,9, az apróhirdetés 13,5 százalékkal zsugorodott.
A Nielsen adatai
szerint a globális reklámköltés 7,3 százalékkal (498 milliárd dollárra), a magyar pedig - az MRSZ becslése
alapján - 151,474 milliárd forintot tett ki, ez azonban nem pontosan összevethető a korábbi évekkel a módszertani változtatás miatt. Az internetes költés az IAB hazai szervezete szerint 12 százalékkal 30,4 milliárd forintra emelkedett tavaly.