Húsz éves az adidas Budapest
2006-11-22 13:30 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Az adidas Budapest Kft. november 17-én ünnepelte húsz éves születésnapját, a SportMax centrumban.
1985-ben Horst Dassler - az adidas alapító és névadó atyjának, Adi Dasslernek a fia - felkérte Kovács Attilát, a cég első ügyvezető igazgatóját, hogy dolgozzák ki közösen az adidas magyarországi megjelenését. Az adidas ekkor döntött a stratégiailag fontos kelet-európai nyitás mellett, ennek első próbaköve lett Magyarország. 1986-ban alakult meg az adidas Budapest Kft.
Az első iroda a belvárosi Hotel Tavernában rendezkedett be, innen irányították az Európában is első adidas márkabolt megépítését és megnyitását egyaránt. Az alapító hazai tulajdonosok közül a MKB az egyedüli, amely még ma is rendelkezik az adidas Budapest Kft. tulajdonhányadával.
A budapesti boltot követően Győrben nyílt meg a következő adidas üzlet a Kontúr hálózat boltjában. A nyolcvanas évek végén kiépült a magyarországi nagykereskedelmi lánc, majd 1990-ben a második adidas márkabolt a Váci úton. Hat évvel később az adidas rendezte Magyarországon a StreetBall Világbajnokságot, ahol olyan díszvendégeket köszönthetett, mint az NBA-ben játszó K. Abdul Jabbar és John Starcks.
2000-ben az alapító Kovács Attila ügyvezető igazgató visszavonult és Rozsnyai Zoltán lett az utóda. A megújult irányítás jegyében a vállalatot is modernizálták, 2004-ig megújult a franchise hálózat, új logisztikai rendszert vezettek be, illetve Magyarország is csatlakozott a régió központi rendszeréhez.
A közép-európai régiót, az adidas nemzetközi szervezetében a magyar, német, svájci, osztrák, lengyel, cseh, szlovák és szlovén leányvállalatok együttesen alkották. Az ügyvezető igazgató Moszkvában folytatta pályafutását, őt Duncskó Péter, majd a jelenlegi ügyvezetők, Szántóné Pongrácz Ágnes és Forrás Ákos követték a vezetői székben.
Mára az adidas itthon elérte az évi 7 milliárd forintos forgalmat, melyet mintegy 400 kereskedelmi egységen keresztül bonyolítanak.
Az adidas 1968-tól támogatja a magyar olimpikonokat, 1988-tól már a lokális vállalat biztosítja a felszerelését a versenyzőknek. Az elmúlt években 21 sportszövetséggel álltak szerződéses szponzori viszonyban, a támogatott klubok száma pedig mára már több mint száz.