mediainfo - Médiások médiája
hírek | interjúk | jegyzet | tanulmányok | terminológia | karrier | képtár | videótár
Televízió Sajtó Outdoor/indoor Interaktív- és mobilmédia Mozi Rádió Média Hirdető Gazdaság Egyéb Ügynökség Integrált marketingkommunikáció Kutatás Médiastílus News in English
Dr. Eszes Tamás, főiskolai tanár...
Dr. Eszes István
Budapesti Gazdasági Főiskola
főiskolai tanár


szakmai partnereink:























kommunikációs partnereink:
newsAgent hírfigyelő rendszer
Reklamporta.hu
Observer.hu
SzP.hu
mti.hu
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Ha nem akarunk a sárban dagonyázni, fel kell karolnunk a digitális leszakadókat
Csepeli György, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára
2012-03-09 09:12

A magyar társadalom tragikus kettéosztottságáról, ennek lelki okairól, az életünket minden szinten megváltoztató internet veszélyeiről és áldásairól, a tanárok szereptévesztéséről beszélgettünk Csepeli György szociológussal.

Csepeli György
Csepeli György
- Milyen az internet a társadalomtudós szemével?

Ha társadalomtudományi szempontból közelítem a kérdést, akkor nem spekulálnom kell, hanem azt kellene megtudnom - és ezen dolgozom -, hogy maguk az emberek mit gondolnak arról, hogy mire jó nekik az internet. Valójában ennél bonyolultabb a dolog, mert azt látom, hogy rengeteg felhasználó nem tudja, hogy mire lehetne még jó a világháló, nem beszélve azokról, akiknek semmifajta érintkezésük nincs az internettel. Épp ma néztem az E-Readiness indexet (az Economist indexe, amely azt mutatja meg, hogy az egyes országok milyen mértékben képesek az infokommunikációs technológiákat gazdaságuk fejlesztésére és a lakosok jólétének növelésére használni - a szerk.), és az a szörnyű hírem van, hogy Magyarország a harmincnegyedik a rangsorban. Voltaképpen minden európai ország megelőz bennünket. Ez arra utal, hogy nálunk a lakosság körülbelül 45 százaléka abban a kategóriában van, amely nemhogy elgondolhatná, hogy mire használhatná az internetet, hanem azt se tudja, hogy létezik ilyen. Szociológusként én két irányból szoktam ezt a dolgot vizsgálni, az úgynevezett digitális szakadék egyik illetve másik oldalán lévők irányából. Ha nem Magyarországon lennénk, akkor érdekesebbnek tartanám azt a kérdést, hogy azok körében, akik a digitális szakadék szerencsésebbik oldalán vannak, tehát digitális bevándorlók vagy éppen bennszülöttek, milyen rétegződések figyelhetők meg. Ez az igazán lényeges kérdés, azért is, mert ez a technológia abban különbözik minden korábbitól, hogy az ismeretek felezési ideje borzasztóan lecsökkent. Amikor én gyerek voltam, megtanultam a rádiót, megtanultam a telefont és a jégszekrényt, és ezzel a tudással remekül elvoltam egészen addig, amíg ´89-ben ki nem kerültem Amerikába. Ott szembesültem ezzel a világgal, ami éppen akkor kezdődött. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtem ezzel a technológiával kapcsolatba kerülni, tulajdonképpen évente újra kellett tanulnom a szükséges ismereteket. Ez kicsit olyan, mintha a villanykapcsoló helyét valami ördög állandóan változtatná, plusz a technológiáját is. Ez megbolondítaná az embert. Szerintem ez a tényező a legérdekesebb, amikor az ember az internet társadalomba való behatolását vizsgálja.

- Milyen veszélyeket rejt magában a világháló?

Tulajdonképpen nem tudnék az élet olyan dimenziójára rámutatni, amelyre ne lenne komoly hatással. A veszélye elsősorban abban rejlik, hogy nem vagyunk tudatában a kockázatoknak, hiszen még nagyon az elején vagyunk annak a jelenségnek, amit egy korábbi előadásomban úgy neveztem, hogy az internetre költözött társadalom. Ha ismernénk a kockázatokat, óvatosabbak lennénk, mint ahogy a város lepusztultabb környékein is máshogy sétálunk esténként, mint a Városligetben egy hétvégi délutánon. De ezt meg lehet tanulni - kellene tanítani az iskolában. Ami korábban tulajdonképpen csak a művészek és fantaszták számára volt elképzelhető, az most mind-mind megvalósul. A megvalósulás pedig az interneten keresztül visszahat az életre, az élet és az internet olyan elképesztő együttese bontakozik ki előttünk, ami hatalmas kihívás a szociológia számára. Irigylem a fiatalokat, akik ebben benne vannak. Én már kifutó széria vagyok, de a fiatal munkatársakon is azt látom, hogy olyan, mintha egy forradalom közepében lennének.

- A digitális szakadék milyen ütemben csökken, ha csökken egyáltalán Magyarországon?

Pont ez a baj, hogy nem csökken, ezért vagyunk harmincnegyedikek a listán. Bár az E-Readiness index egy komplex mutató, a penetráció csak az egyik - körülbelül 15 százalékos súllyal latba eső - része. Az online világba való belépés legsúlyosabb korlátja az életkor. De a lélektani határ Dániában például 90 év fölött van, nálunk pedig 45 fölött, vagyis 45-től fölfelé már nagyon nagy az esélye, hogy az illető a szakadék rossz partján reked. Egy másik tényező a lakóhely: minél kisebb, minél elszigeteltebb egy település, annál valószínűbb, hogy ott nem használják az internetet. Pedig pont ezeken a helyeken lenne a legnagyobb szükség a technológiára, mert ha valamit ez a technológia tud, akkor az az, hogy megszünteti a centrum és a periféria közti különbségeket. Különböző - állami és piaci - okok miatt azonban a perifériára nem ér el az internet, vagy ha el is ér, akkor is rossz minőségben. A harmadik - nagyon súlyos - tényező az iskolai végzettség, amivel összefügg a negyedik is, az, hogy gazdaságilag aktív-e az illető. Tehát minél idősebb valaki, minél kisebb településen lakik, minél alacsonyabb az iskolai végzettsége, és minél alacsonyabb a gazdasági aktivitása, annál valószínűbb, hogy kimarad az online világból. Ezek a tényezők együtt nagyjából körülhatárolják azt a korábban említett 45 százaléknyi lakosságot, amely számára elérhető ugyan a technológia, de nem foglalkozik vele. Pedig valódi anyagi korlátai sincsenek ma már az adoptációnak, rég nincs monopol helyzet a piacon, a sáv is egyre szélesebb.

- Mi gátolja mégis a terjedést?

Vannak lelki korlátok. Azok a szociológiai tényezők, amelyekről beszéltem, interiorizálódnak és egy sajátos szorongást váltanak ki, amit meg kell hogy értsek, hiszen magam is átélem. Az őrjítő tempó, az, hogy egy néhány éves telefon tulajdonképpen múzeumi kiállítási tárgynak lenne jó, még azokat is óhatatlanul visszatartja az új technológiákkal való kapcsolat létesítésétől, akik már benne vannak ebben a világban. Azok számára viszont, akik nincsenek benne, ez az érzés olyasmi lehet, mintha kínaiul akarnánk őket megtanítani, holott sok esetben nota bene még magyarul sem tudnak írni, olvasni. Az országban ilyen értelemben tragikus kettéosztottság érhető tetten. Ezt a digitális szakadék metaforája egy adott szakmai szempontból jól megjeleníti, az okok viszont valójában sokkal mélyebbek, visszamennek egészen a hárommillió koldus országáig. A magyar társadalom soha nem tudta az Illyés Gyula által puszták népének nevezett hatalmas rétegét felkarolni. Ez a nép most is itt van, a szakmabeliek viszont sokszor nem látják, mert a konferenciákon csak egymással találkoznak. Egy régi előadásomban ezt a sajátos vakságot digitális bolsevizmusnak neveztem.

- Mi kellene a különbségek csökkenéséhez?

Az, hogy együtt dolgozzon az állam, az üzleti szféra, az akadémiai szféra és a civil társadalom. Szükséges továbbá egy olyan elsőszámú politikai vezető, aki tűzön-vízen keresztül véghezviszi a szükséges változtatásokat, ilyen Magyarországon soha nem volt. Szingapúr például azért tudott olyan hihetetlenül gyorsan belépni - de kompletten, minden szingapúrival együtt - az információs társadalomba, mert az ottani miniszterelnök megszállottja az internetes technológiának.

- Valójában miért baj, hogy Magyarországon tömegek maradnak ki az online világból?

Ez a kérdés körülbelül olyan, mintha azt kérdezte volna 1520-ban, hogy miért baj az, hogy Magyarországon nincs nyomda. Ha a világ egy bizonyos irányba megy, mi viszont másfelé haladunk, az azt jelenti, hogy skanzenné válunk. Ez lehet, hogy nem baj annak, aki szeret a sárban dagonyázni, de annak, aki - akár a reformkor nagyjai, Eötvös, Széchenyi, Kossuth nyomán - úgy gondolja, hogy Magyarország küldetése, hogy európai ország legyen és maradjon, ez egy végzetes baj. Itt van egy technológia, amely nemcsak az egyes emberek életét, de magát a társadalmat is megváltoztatja, hiszen egy globális kommunikációs hálózatba kapcsol minket, ahol elvileg lehetősége van bárkinek bárkit elérni, mindenkinek mindenkivel tartalmat cserélni. Egy olyan világméretű tudástár jön létre, amely végtelenül megkönnyíti az életünket, az információkhoz való hozzájutást, a munkát, az egészségügy szervezését, az újdonságok létrehozását, és még sorolhatnám. Amikor én az egyetemi szakdolgozatomat írtam, egészen Londonig kellett elmennem, hogy elolvassak egy Freud által írt cikket, amely egyetlen elszigetelt lélektani folyóiratban jelent meg. Most egy mozdulattal elő tudom hívni az internetről. Ha ezek a dolgok egy társadalomban elmaradnak, nos, az is egy élet, de az olyan élet, mint amilyet Tarr Béla A torinói ló című filmjében az apa és a lánya élnek, a semmi közepén, fönt a hegy tetején. Tarr Béla sem véletlenül helyezte azt a bizonyos hat napot a világ végére.

- Az internet óriásai, például a Facebook, a Google vagy a Twitter háza tájáról elképesztő számok látnak napvilágot, hihetetlen mennyiségű információ állítódik elő. Meddig fokozható ez, és milyen következményei vannak?

A növekedés exponenciális. Ennél azonban érdekesebb, hogy ez az egyre több és több tartalom nem tűnik el, hanem megmarad. Ha rámegy az online tartalmakat lementő internetarchive.org-ra, akkor tulajdonképpen maga előtt van a 21. századi történelem. Szerintem ha valami van, az mindig kisebb baj, mint ha valami nincs. A szerencsénk az, hogy erre az óriási adatmennyiségre olyan mesterséges intelligenciák épülnek rá, amelyek maximálisan kereshetővé teszik az adatbázisokat. Az emberi fejekben is szinte végtelen mennyiségű információ raktározódik el, amelynek egyes részeit az egyének asszociációs rendszere, memóriája, kommunikációs kontextusai aktivizálják. Most ez, ami eddig az egyes fejekben volt, az internetre költözik, egy nagy mesterséges agyat létrehozva. Hozzáférhetővé válnak az érdeklődők számára olyan információk, amelyek soha nem álltak volna elő, ha nincs az internet. Gondolja el, milyen képünk lenne ma az ókorról, ha az alexandriai könyvtár nem pusztul el. Anaximandrosztól nem egyetlen mondat maradt volna fenn, hanem egy egész életmű. Persze az interneten, a különböző fórumokon és blogokon nem Anaximandroszok és Thalészek kommunikálnak egymással, de az az információtömeg, ami folyamatosan generálódik és raktározódik, adatbányászati szempontból egy kincsesbánya lehet - akkor, ha az embernek van esze, és tudja, hogy mire kíváncsi.

- Pont az óriási mennyiségű tartalom miatt viszont sokszor nehezünkre esik hitelesként elfogadni az információkat, tájékozódási pont nélkül maradnak a felhasználók. Mi jelenthet erre megoldást?

Ez az irdatlan adatmennyiség azok számára lesz kihívás, akik tudást rendszereznek és adnak át. Például nekünk, tanároknak. Ma már én egyre kényelmetlenebbül érzem magam abban a rendszerben, amely arról szól, hogy pár diák ücsörög a teremben, én pedig mondom nekik a mondanivalómat. Pláne az ELTE-n, amely kőkorszaki körülmények között, táblával, krétával vár engem, egy rettenetesen zörgő fűtőrendszerrel, hogy még véletlenül se lehessen érteni a szavaimat. Ez szerintem teljesen halálra van ítélve. Nyilvánvalóan olyan típusú rendszerben kellene gondolkodnunk, amely internet alapú, és amelyben a tanárnak nem az lenne a feladata, hogy elmondja, mi az a virágcserép, vagy mi az a szénatom, hanem az, hogy felhívja a diákok figyelmét arra, hogy mit hol találnak meg. A tanárnak egyfajta révkalauzzá kellene válnia, aki az ismeretek eme hihetetlen tengerében való tájékozódásra tanítana. A tanár megmondhatná, hogy mi hiteles és mi nem az, ha ő sem tudja, ha ő is zavarban van, akkor nem jó tanár. Ez az a jelenség, amit Bard és Söderqvist netokráciának nevez. Ők megkülönböztetnek egy sajátos réteget, a kurátorokat, akiknek a feladata a tájékozódási pontok, az irányok hitelesítése. Mint ahogy a nem digitális világban is vannak például szerkesztők, folyóiratok, vannak hiteles és nem hiteles források. Ha valaki valamilyen politikai információra kíváncsi, akkor többnyire nem a Blikket veszi elő, hanem a Neue Zürcher Zeitunghoz fordul inkább. Ezeket a pontokat ismerjük a nem digitális világban, az interneten azonban még kijelölésre várnak.

- Mik lesznek az internet fő fejlődési irányai, trendjei a következő 1-2 évben?

A legfontosabb jelenségeknek én a mobilitás terjedését és a sávszélesség növekedését látom. Előbb-utóbb teljesen el fog oldódni a fix hozzáférési pontoktól az internethasználat. Olyan mennyiségű tudás feltöltése és letöltése lesz lehetséges mobil alapon, ami alapvetően fogja megváltoztatni az emberek viszonyulását a tudás tartalmaihoz. Számítok továbbá egy olyan Facebook szerű integratív platform kialakulására - hogy ez a Facebook lesz-e vagy valami más, azt nem tudom, de nem is érdekes -, amely magában fog foglalni mindent a szolgáltatásoktól kezdve a kapcsolattartáson keresztül a felhasználók által generált tartalmak közzétételéig. Ez nagyon könnyűvé és gyorssá fogja tenni az információ kezelését. A hitelesség problémája persze itt is jelen lesz, ennek megoldása túlmutat a következő 1-2 éven.

- Az internet most került, kerül abba az állapotába, amilyennek a kezdetekkor, a múlt század utolsó 1-2 évtizedében megálmodták. Ezzel egy időben viszont sokan meg is ijedtek a világméretű hálózattól. Miért?

Maga az álmodozás jóval korábban kezdődött, a digitális utópisták már a 19. században előrelátták a globális tudástárat. Ez persze nem érvényteleníti a kérdését. A helyzet az, hogy mindig, amikor valami, amire vártunk, bekövetkezik, az mindig egy kicsit másképpen következik be, mint ahogy elképzeltük. Az utópiáknak megvan az a maguk sajátos paradoxona, hogy nagyon könnyen disztópiává válnak. Én az aggályokat ebben az esetben mindenesetre eltúlzottaknak érzem, szerintem azokból az emberi szorongásokból táplálkoznak, amelyek törvényszerűen jelentkeznek mindig, amikor valami újról van szó. És mivel az internet esetében az újnak és a réginek a szembenállása nem évtizedekben, hanem szinte hetekben, napokban mérhető, a szorongás is gyorsan újratermelődik. Ez teljesen indokolható. Amiben valóban nagy kockázatot látok, az az orwelli Big Brother jelensége, de a tömegek kiszolgáltatottságával egy időben a tömegek ereje, a Big Sister is jelen van. Az arab tavasz idején például ezt remekül láthattuk. Ahogy az élet sok egyéb területén, ez esetben is egyszerre indokolt a félelem és az öröm is.

- Kínában például, a világ legnépesebb internetes piacán azért elég jól működik a Big Brother módszer.

A kínai példa szerintem nem mérvadó. Az látszik, hogy az internetes technológia akkor hat igazán, ha nyugati értékrenden alapul. Az igazán "ütőképes" az, ha a perszonális autonómia, az individuum megkülönböztetettsége, az individualitás érzése, az az érzés, hogy az ember maga kovácsolja a sorsát párosul internethasználattal. Nincs az az erő, ami ezt cenzúrázni tudná. Ha egy társadalom - mint például a kínai - az individualizáció folyamatában különböző okok miatt nem tart ott, ahol egyébként tarthatna, könnyebben elfogadja a központi irányítást.

- Az Evolution konferencián, amelyen Ön is részt vett, egy Laika nevű facebookos analitikai szolgáltatásról is hallhattunk.

Van egy olyan munkacsoportom, amely az információs társadalom problematikájával foglalkozik, ennek keretében jött létre az az ötlet, hogy próbáljuk meg a Facebookon való jelenlét minőségét mérni. Mennyiségi statisztikák persze már voltak korábban is. Laika azért lett, mert egyrészt Lajka kutya szeme mindent lát az űrből, másrészt a lajka egy nagyon hasznos állat. A szolgáltatás egy olyan eszköznek ígérkezik, amely lehetővé teszi a cégek számára, hogy nemcsak a saját facebookos jelenlétük minőségét mérjék, hanem a versenytársakról is hasonló információkhoz jussanak. Már jelentkeztek kliensek, akiknek kipróbálásra odaadtuk a szolgáltatást, biztos vagyok benne, hogy hamarosan sok új igény fog érkezni, lesz tehát mit fejleszteni. Egy év múlva a Laika egészen másképpen fog ugatni, mint most.

Fokasz Oresztész




Kapcsolódó cikkek:

További interjúk:



Mikor olvasott utoljára (papíralapú) könyvet?

Most is olvasok.

Egy hete.

Egy hónapja.

Néhány hónapja.

Egy éve, vagy régebben.

Hír küldése
Küldjön nekünk Ön is híreket! Kattintson a fenti linkre!