Seattle-be megy a magyar városnéző app
2015-06-04 11:03 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Ismét bejutott egy tehetséges hazai csapat a Microsoft Imagine Cup globális döntőjébe.
A Mistory egyetemistákból álló csapata képviselheti Magyarországot a Microsoft Imagine Cup globális döntőjében - jelentette be Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke Budapesten.
"A vállalat YouthSpark nevű globális kezdeményezésének része a Microsoft Imagine Cup is. A YouthSpark célja, hogy 2015-ig világszerte mintegy 300 millió fiatalnak nyújtson tudást és lehetőséget ahhoz, hogy könnyebben ki tudják használni a bennük rejlő lehetőségeket. Több mint 30 programmal és 350-nél is több fiatalokkal foglalkozó civil együttműködő partnerrel mindössze két év alatt a YouthSpark program már több, mint 227 millió fiatalnak segített a világ 100 országában" - mondta Courtois.

fotó: Uniomedia Communications
A Mistory csapat április végén nyerte meg az Imagine Cup magyarországi döntőjét, most pedig a regionális körben vívta ki a továbbjutás jogát. A legjobbak a globális döntőben a Microsoft vezérigazgatójának, Satya Nadellának is prezentálhatják ötletüket július 27-31 között Seattle-ben. A technológiai partnerségen túl a legjobban teljesítő csapatoknak a projektjeik piacra viteléhez, - a verseny fődíjaiként - öttől ötvenezer dollárig terjedő pénzbeli támogatást is nyújt a Microsoft.
A Mistory új élménnyé varázsolja a városnézést. Az alkalmazással bármelyik városnéző túrát felfűzhetjük egy valós, vagy kitalált történetre, és ennek segítségével a városnézés olyan lehet, mint egy igazi kalandjáték, több állomással, ahol különféle játékos feladatokat oldhatunk meg. A fiatal fejlesztőknek arra is van ötletük, hogy mindezt hogyan tudja használni az üzleti szektor vagy akár a turisztikai iparág.
Felkészülésként, a Microsoft Magyarország idén is elindította az Imagine Cup Academy nevű képzését. A közel három hónapos felkészítés alatt a fiatal csapatok angol üzleti kommunikációt, prezentációs technikákat és üzleti képzést is kaptak a technológiai mentorálás mellett.
"Hatalmas büszkeség számunkra, hogy a Mistory képviselheti Magyarországot a globális döntőben. Bebizonyosodott, hogy a magyar fiatalok felkészültsége Európa élvonalában van" - mondta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.