Férfidivat a The New York Times-ban
2015-01-27 16:37 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Havonta egyszer férfidivat szekcióval jelenik majd meg a New York-i napilap. A szekció a női célközönségű Styles mellékletre hajazni, amely csütörtökönként és vasárnaponként kap helyet az NYT-ben.
A
CAPITAL értesüléseit emailben erősítette meg Danielle Rohades-Ha, a NYT szóvivője. "Minden hónap első péntekjén kerül majd a melléklet a lapba, idén tavasztól kezdődően. Nem tervezünk a rovattal heti szinten" - mondta a szóvivő.
A szekció a Men's Style címet kapja, és a Styles rovatért is felelő Stuart Emmrich fogja igazgatni. A melléklet egy újabb kísérlet a lap printes reklámbevételeinek növelésére. Ez utóbbiak ugyanis még mindig fontos szerepet játszanak a vállalat mérlegében, de évről évre csökkennek, 2014-ben például 5,3 százalékkal. A közelmúltban 100 állás szűnt meg a cég szerkesztőségében. Mindeközben a vállalat teljes hirdetési bevételei 1 százalékkal estek vissza (137 millió dollárra), azaz a digitális fronton sikerül némileg ellensúlyozni a print hanyatlását.
A divat eddig is fontos tartalmi pillérnek számított a lapnál, de eddig csak a női igényeket szolgálták ki ezen a téren. A férfidivat ismeretlen terep az NYT számára.
Az állhatott az újítás hátterében, hogy a férfidivattal foglalkozó magazinok felszálló ágban vannak az Egyesült Államokban. A Kantar Media adatai szerint 2013-ban 10.45 millió dollár értésű hirdetési pénz ment el ebben a szektorban, ami jelentős növekedés a 2012-es 9,8 millióhoz képest (frissebb adatuk nincs). Ebben az is szerepet játszhat, hogy a férfidivat magazinokban aránylag széles termékkört lehet hirdetni a ruhák mellett: whiskey-ket, borotvákat, órákat, stb. Másrészt hiába a digitalizálódás, még mindig a printes hirdetéseknek a legmagasabb az áruk.
A lépés azért is érdekes, mert elüt az NYT közelmúltbeli bevételnövelő fogásaitól, amelyeket inkább a digitális térre szabtak (online előfizetői csomagok, prémiumhirdetések, video, stb). Az újítások mellett veszteségek is történtek. Tavaly év végén a lapnál megszűntették a vasárnapi autós mellékletet.